MEGHÍVÓ
Kedves Barátunk!
Szeretettel meghívunk
2025. július 12-én 17 órától
az ArtEnto Ökocentrum 2. születésnapjára
és az ehhez kapcsolódó „A közösségépítés művészete” című programsorozat nyitóeseményére.
Az ünnepi esemény Merényi Miklós, a Józsefvárosi Önkormányzat Részvételi Irodájának vezetőjének köszöntőjével kezdődik, majd a programsorozatunk nyitóeseményeként Lukács Anna, önkéntesünk és a kiállítás főszervezője megnyitja a „Közösségalkotás mesterfokon” című kiállítást.
A megnyitó után a Breastbone Acoustic formáció kellemes dallamokkal varázsolja el a közönséget, majd indul a kötetlen ünneplés, az eszem-iszom és a közös beszélgetés – pont, ahogy egy születésnapon lennie kell!
Az ArtEnto Ökocentrum 2. születésnapja alkalmából meghirdetett A közösségépítés művészete című programsorozat célja, hogy bemutassa a közösségépítés fontosságát és művészetét a természet világán keresztül. A programsorozat középpontjában a hangyák állnak, mint a közösségi együttműködés mesterei, akik precíz munkával és hatékony együttműködéssel építenek összetett, jól működő kolóniákat.
„Közösségalkotás mesterfokon” – kiállítás
A kiállítás a hangyák lenyűgöző társadalmán keresztül mutatja be a közösségépítés működését, többek között
– Ujvári Zsolt makrofotóin
– Élő hangyakolóniákon keresztül az AntBazaar jóvoltából
– és ismeretterjesztő tablókon.
A programsorozat egy másik kulcsfontosságú eleme a kerekasztal-beszélgetés, mely során szakértők és résztvevők közösen vizsgálják a közösségépítés kihívásait és lehetőségeit. A beszélgetések lehetőséget biztosítanak a közösségépítő módszerek és a társadalmi felelősségvállalás elméleti és gyakorlati megvitatására.
A július 30.-án 18 órakor Dr. Maák István Elek előadásával kezdődő program, majd az ezt követő kerekasztal-beszélgetés célja, hogy három eltérő szemléletmód – közösségszervezés, társadalmi részvétel és ökológiai gondolkodás – találkozzon egy asztalnál, és a hallgatósággal közösen gondolkodjunk azon, hogyan lehet a természetes közösségek működéséből tanulságokat levonni, és ezeket alkalmazni a mai városi társadalmakban.
A beszélgetés résztvevői:
Dr. Udvarhelyi Éva Tessza, Józsefváros társadalompolitikáért és társadalmi kapcsolatokért felelős alpolgármestere,
Hegyes Katalin, bibliodráma-vezető, a Hegyvidéki Zöld Kör és a Budai Ökofilmklub alapítója,
Dr. Maák István Elek, mürmekológus, a Szegedi Tudományegyetem Ökológiai Tanszékének adjunktusa.
A program ideje alatt folyamatos workshop – kézműves foglalkozások során egy hangyás „kolóniát” építünk, egy nagy, szimbolikus „hangyavárost” fából, papírból és más újrahasznosított anyagokból, amihez mindannyian hozzájárulhattok egy-egy részlettel.
Várunk mindenkit nagy szeretettel, légy Te is részese az ArtEnto ünnepének!