Kerambosz, ógörögül Kerambük/Kerambyk egy mitológia történet különös sorsú kecskepásztora, amúgy elbűvölő hangú énekes, a pánsíp és lant virtuóza, a nimfák kedvenceként töltötte napjait. Idővel azonban sajnos elbízta magát és egy, a nyájjal kapcsolatos kérdésben összetűzésbe került a nimfákkal, aminek következtében a kecskék elpusztultak, Keramboszt pedig büntetésből bogárrá változtatták. Arra nincs egyértelmű bizonyíték, hogy ez miféle fajta is volt eredetileg, talán szarvasbogár, esetleg cserebogár, valami növényevő mindenesetre, ugyanis a Kerambosz név jelentése: faevő ökör…

Később a tudományos latin nyelvű nevezéktanban már a cincérfélék családneveként (Cerambycidae) lett katalogizálva, talán mivelhogy mind a lárvák, mind az imágók kifejezetten növényevők.

Egyes nemzeti nyelvhasználatban azonban gyakori a cincérek hosszú csápjára utalás: longicornia (E), longhorn beetle (GB) vagy annak kecskeszarvra emlékeztető formájára:  Bockkäfer (D), Bocktorren (NL). Elvétve azért akad példa Keramboszra is, a Nagy hőscincér angolul: Oak cerambyx (=tölgyfa evő) vagy az oroszban Zsuk drovoszek (=faevő bogár). Megjegyzendő, hogy az USA-ban használatos wood borer (=faevő) már díszbogarat jelent…  

Teljesen egyedi viszont a magyar elnevezés, melyet a nyelvújítás idején kreáltak. A korabeli tudományos nevek magyarítása is sorra került, így keletkezett a hangutánzó cincogó szó után, cincér.

Evolúció

A cincérek őseinek fosszilis maradványai már a földtörténeti harmadkorból (tercier) ismertek. Mintegy 60 millió évvel ezelőtt megváltozott a klíma és így a növényzet, az addigi nyitvatermőket felváltották a zárvatermők, melyek általánosan el is terjedtek. Az ezzel párhuzamosan fejlődő cincérek ősibb formáinak (Prioninae) evolúciója a zárvatermőkhöz kapcsolódó újabb fejlődési lépcsőfokot eredményezett (Cerambycinae, Lamiiniae). Talán erre utal, hogy manapság is a Prionidák (Öregcincérek) főleg a fenyőféléket preferálják.

Alkalmazkodtak az extrém, szélsőséges körülményekhez pl. a sivatagban vagy óceáni szigetvilágban előforduló fajok. Ilyen különleges pl. a Doliops genus izolált evolúciója, mely jól tükrözi ezen szépséges cincérfajok színmintázatának algoritmusszerűen változatos variálódását. Mindezt bonyolítja egy különös koevolúció, mivel szinte minden cincérnek kialakult egy ormányosbogár másolata (vagy fordítva). Ezek a Pachyrrhynchus genusba tartoznak és semmiféle rokonságban nem állnak a cincérekkel (hacsak nem azáltal, hogy ékszerormányosoknak és ékszercincéreknek lettek elnevezve :). Mindenesetre a jelenség tudományos magyarázata tisztázatlan…

Rendszertani beosztás

Ország:  Állatok (Animalia)

Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)

Osztály: Rovarok (Insecta)

Rend: Bogarak (Coleoptera)

Alrend: Mindenevő bogarak (Polyphaga)

Alrendág: Cucujiformia (Cucujiformia)

Család: Cincérfélék (Cerambycidae)

Megjelenés és életmód

A bogárvilág számos rekorderét a cincérek között találjuk.

Földünkön a legnagyobb testű az Óriáscincér (Titanus giganteus) – 17,6 cm, leghosszabb az Agancsos cincér (Macrodontia cervicornis) – 18,2 cm, mindketten Amazóniában élnek. Európában, így Magyarországon is ezek a rekordok 2,5-60 mm között mozognak (kosárcincér – ácscincér). Csáphossz rekorder a daliás cincér (Acanthocinus aedilis), a hímek csápja testhosszuk hatszorosa. A nőstényeké rövidebb, viszont tojócsövet viselnek…

Nagyfokú szín- és formagazdagság is jellemzi ezt a családot. Ez köszönhető részben tápnövény specializációjuknak, de ökológiájuk sokszínűségét is tükrözi a rendkívüli diverzitás. A cincérek anatómiájának jellegzetessége a csáp, mely a cincérek legkifinomultabb univerzális érzékszerve. Felületén kémiai receptorok fogják fel a pártaláláshoz szükséges feromon molekulákat, a táplálék illatát, általa keres és talál a nőstény peterakó helyet. Ezen kívül tapogató funkciója is van, sőt hanyatt eséskor a csáp segíti a talpra állást. További sajátosságuk a hangadás képessége. Ez alapvetően két módon történhet, a tor ízületeinek egymáshoz dörzsölése útján, a bogár ilyenkor „bólogat”, avagy a hátsó láb a szárnyfedő élén „hegedül”. A kiadott hang cincogó, ciripelő, köszörülésszerű szerepe elsősorban a rovarevő ragadozók meglepése, elriasztása lehet…

Jellemző a cincérfélékre a mimikri jelenség, olykor nagyon meglepő megnyilvánulása. Rejtőzködő mimikri esetén találunk összeszáradt falevelet, korhadó gombás gyökeret, zuzmós fakérget, tüskékkel borított növényt vagy színpompás virágokat, sőt különböző madárfajok ágakon, leveleken hagyott ürülékét utánzó fajokat.

Figyelemfelhívó mimikri esetén veszélyes állatokat pl. darazsakat, tűzhangyákat, mérgező rablópoloskákat, skorpiókat, pókokat utánoznak, amúgy többnyire ártalmatlan fajok. A mérgező testnedveik miatt ehetetlen állatok rikító, aposzematikus színekkel figyelmeztetik ragadozóikat, hogy veszélyesek (pl. nyílméreg békák). Számos nem mérgező cincérfaj is él ezzel a „fegyverrel”, azonban esetükben ez a kamu színezet védelmez. Köztük találjuk a legszínpompásabb fajokat, egyben a legszebb rovarokat…

A trópus egyébként a bizarr megjelenés és szélsőséges életformák tobzódásának is terepe, ez alól a cincérek sem kivételek. Különös például a Dél-Amerikában honos vakondcincér (Hypocephalus armatus), melynek testalkata az ásáshoz alkalmazkodott, mellső lábai névadójához hasonlatosak. Ugyanitt fordul elő a hosszúkarú harlekin cincér (Acrocinus longimanus), mely hímjének extrém hosszú „karjai” valószínűleg a nőstény fogvatartását szolgálják…

Sok cincérfajtánál megfigyelhető egyes testrészek módosulása, különféle nyúlványok, szarv-formák, sarkantyúk, tövisek, szőrök és pikkelyek, melyek funkciója a mai napig ismeretlen.

Az ismert Nagy hőscincér (Cerambyx cerdo) pl. az idős, betegeskedő tölgyfák lakója, a méretes lárva mintegy 4 évig fejlődik a fatörzsben, ezt követően bábkamrát készít és átalakul. A báb a téli nyugalmi időszak alatt kifejlett bogárrá alakul, mely tavasz végén-nyár elején kirágja magát a szabadba és szaporodik. A hőscincér elsősorban alkonyatkor aktív, de néha nappal is megfigyelhető, amint fák kifolyó nedvén vagy erjedt gyümölcsön táplálkozik. A nőstények mintegy 100-150 petét helyeznek el a tölgy kéregrepedéseibe. Amúgy a Nagy hőscincér a család névadója, jellegzetes csápja „bajsza” okán kapta a „hős” jelzőt, mivel régen a bajszos huszárok voltak a népi hősök… Egyébként fauna régiónkban a hőscincér nemben még 4 rokonfaj szerepel, a trópusokon sokkal több.

A virágcincér-félék (Lepturinae) többsége pollen és nektárfogyasztó, a verőfényes napsütést kedvelik, ilyenkor a különféle virágok közt élénken repkedve táplálkoznak. Más fajok csak éjszaka aktívak, ezek egy részét vonza a mesterséges fény, de akad a zseblámpa fénysugarától riadtan menekülő is (Cerambyx welensii).

A sápadt éjicincér (Trichoferus pallidus) nevének megfelelően igencsak pigmentszegény színezetű sötétben élő faj. A nappalt faodvakban, más cincérek elhagyott járataiban rejtőzködve vészeli át.

A fémesen csillogó pézsmacincér (Aromia moshata) jellegzetes pézsmaillatot bocsát ki, melynek kémiai összetevőit a lárva táplálkozása során a fűzfából von ki.

Elterjedés

A cincérek az Antarktika kivételével minden kontinenst benépesítettek, ezen belül a sarkkörtől a mérsékelt égövön át az egyenlítő felé haladva fajszámuk ugrásszerűen növekszik. Alapvetően inkább melegkedvelő bogarak, a Földön eddig ismert fajok számát 27-30 ezerre becsüljük, többségükben trópusi elterjedéssel.

Kiemelt érdeklődéssel az alábbi nemzetségeket kezeljük:

Callichromatini Blanchard, 1845

Apomecynini Thomson, 1860

Batocerini Thomson, 1864

Dorcadionini Latreille, 1825

Pteropliini Thomson, 1860

Sternotomini Thomson, 1860

További gyűjteményeink: